+36706502709 kata@21nap.hu
Oldal kiválasztása
03
FEB, 2018

Hogyan lehet leszokni a pótcselekvésből elkövetett közösségi médiafogyasztásról?

Második nap a 21 nap kihívásból. Ma nehezebb volt elterelnem a figyelmemet a neten lógásról. Ez kifejezetten az a kihívás, amikor hatványozottan jó, hogy rajtam van a karkötő. Mert sajnos nyúlok a telefon után. Aztán jön a sóhaj, mert eszembe jut, hogy azért van rajtam ez az ékszer, mert én irányítok.

Nos ez egyelőre még nincsen teljesen így. Többször nyomtam rá a telefonra, majd döntöttem úgy, hogy nemár, és kiléptem. Vacak érzés. Mármint az, hogy ennyire csábít.

„Betiltották a 21 nap kihívás karkötőket, mert úgy találták az elmére ártalmas!…”
A mai vívódások eredménye:

  1. Kívülről ha eddig nem, mostanra biztosan teljesen idiótának tűnök. Rászólok saját magamra. Olyan félig elmormolva orrom alatt, mint reggelente a buszmegállóban a *valóban bolond pasas, aki teátrális mozdulatokkal hadonászva osztja meg véleményét a sokszor nem is érteni miről.

Képzelem! Egy év múlva a Blikk címlapján: „Betiltották a 21 nap kihívás karkötőket, mert úgy találták az elmére ártalmas! Az emberek elkezdték hangosan megbeszélni magukkal, hogy mit akarnak és mit nem”.

  1. Mikor úgy voltam vele, hogy szükségem van valamilyen pihentető cselekvésre akkor nem ledőltem a kanapéra telefont nyomkodni. Hanem gondoltam egyet és végre neki láttam tervezni egy hátizsákot magamnak. Összehordtam egy kupacba az összes bőrt, ami katás, és sámlin kucorogva, továbbra is orrom alatt megbeszélve magammal hogyan is lenne jó, hagytam magam álmodozni. Eredmény: papírból elkészült az első változat, kiválasztottam az anyagokat és úgy fest az is meg van mitől lesz ez “ilyet még sosem láttam táska”.

Összeségében sikeresnek könyvelem el a napot!

Első kézből szeretnél értesülni a hírekről? Iratkozz fel kicsit sem szokványos hírleveleimre.

A Titi Leather 21 Adatkezelési Szabályzatát ide kattintva tudod elolvasni.

Ha csak az e-mail címed adod meg és nem töltöd ki a többi mezőt, akkor sajnos nem tudok egy levelet se küldeni neked, mert minden levelemben van a hasznos infó mellett marketing célú üzenet is. Köszönöm megértésed!

KARKÖTŐK
Mi az a 21 napos karkötő?
KI BESZÉL ITT?
Hogyan jutottam idáig?
MIT TUDSZ MÉG?
Ínyenc vagy? Nézd meg miket rejtegetek még.