+36706502709 kata@21nap.hu
Oldal kiválasztása

07

JAN, 2018

Kihívás

Változás

Megállapítom, hogy mivel nem szűntettem meg a stressz forrását tegnap reggel óta, így most is fennáll a többé kevésbé forrásponthoz közeli agyvíz.

Persze, lehetne akár jobban is kezelni ezt, nem feltétlen csak megszűntetni, de ez más téma. Majd lehet, hogy lesz olyan 21 napom is, amikor elkezdem megtalálni, hogyan is tudnám az ilyesmit jobban kezelni.

Na, de hogy a lényegre térjek, ma már mertem egy felvételt csinálni. Nem kell nagyon megijedni, teljes mértékben belső használatra.

Mert sokat segít, ha tudod magad kívülről látni. És néha szó szerint is veheted ezt.

Időről-időre elgondolkodom, hogy olyan sokat szenvedünk azzal milyenek vagyunk, rohanunk,  nem figyelünk és ezeken még aggódunk is. Még nem volt hozzá merszem, de állítom, hogy ledöbbenék, ha valaki kamerára venné 1 hetemet. De úgy mindenestül. A wc-n üléstől kezdve a boltban álláson át az összes jó és kevésbé kellemes pillanataimmal. Nem a kamerának élve. Az csak úgy ott lenne, lehetőleg úgy, hogy ne is tudjak róla.

Gyökeresen és rohamosan elkezdenék változtatni dolgokon, ez hót biztos.

Jó hír! A zenével ezt szerencsére könnyen meg lehet csinálni. Mikor úgy érzem, hogy nem érzem mi van pontosan, talán jónak érzem, de lehet, hogy ez csak érzet és amúgy nem így van, na akkor csinálok felvételeket. Nem azért, hogy aztán fikázzam magam. Hanem, hogy halljam, hogy milyen is ez kívülről. Van lehetőségem többször visszajátszani, megfigyelni, hogy mit csinál a gitár, mit az ének, hol, miért jó, miért csúszik esetleg el és a többi.

 

Jó, hogy felvettem, mert kiderült: egyben van az, amiről azt hittem, hogy nincs, viszont nagyon nincs egyben az, amiről azt hittem, hogy igen! Úgyhogy ideje leszállni a fordított lóról.

Hasznos volt a mai gyakorlás is.

Első kézből szeretnél értesülni a hírekről? Iratkozz fel kicsit sem szokványos hírleveleimre.

A Titi Leather 21 Adatkezelési Szabályzatát ide kattintva tudod elolvasni.

Ha csak az e-mail címed adod meg és nem töltöd ki a többi mezőt, akkor sajnos nem tudok egy levelet se küldeni neked, mert minden levelemben van a hasznos infó mellett marketing célú üzenet is. Köszönöm megértésed!

KARKÖTŐK
Mi az a 21 napos karkötő?
KI BESZÉL ITT?
Hogyan jutottam idáig?
MIT TUDSZ MÉG?
Ínyenc vagy? Nézd meg miket rejtegetek még.